Zongorázni lehet a különbséget: díjak a magyar képzőművészeti szcénában
A kortárs magyar képzőművészeti díjvilág látványosan kettéosztja a mezőnyt. Van, aki zsűrizi, van, aki megkapja, más pedig elutasítja. Egyesek halmozzák őket, míg mások évtizedekig epekednek az elismerésért. Nem kevesen fizetnek érte, mások visszaadják. Maga a díj mint fogalom viszont régre nyúlik vissza. Az évszázadok során az eredetileg javak vagy szolgáltatások cseréjét jelentő szó fokozatosan vált a társadalmi elismerés és a dicsőség szinonimájává. Mégis, a mai kortárs díjak funkciója nem mentes az üzleti, politikai és kulturális érdekektől. Hogyan változhatott ily mértékben a díjak szerepe?
A díj mint hatalmi eszköz
Pierre Bourdieu mezőelmélete alapján a művészeti díjak a kulturális és szimbolikus hatalom kiterjesztésének mechanizmusai lettek. Az elismerések mostanra nem csupán művészi teljesítményeket jutalmaznak, de az értékrendek és hatalmi hierarchiák újratárgyalásának eszközeivé is váltak. James F. English szerint a díjak egyszerre teremtenek elismerést és feszültséget, új szimbolikus rendet kódolva a kulturális mezőbe. A művészeti díjak szerepe azonban nemcsak esztétikai, hanem médiális és gazdasági folyamatokból is táplálkozik, diskurzusok sorát hozva létre.
Főbb díjak Magyarországon
Az olyan, hosszú múltra visszatekintő díjak, mint a Munkácsy-díj vagy a Kossuth-díj, mára sem mentesek a politikai vitáktól. Az előbbi presztízse már 2019-ben csorbát szenvedett, amikor a díjazottak névsorát politikai befolyások torzították. A Kossuth-díj, bár a magyar kultúra legmagasabb elismerésének számít, időről időre botrányok kereszttüzébe kerül – főként politikai megfontolások miatt. Az ilyen esetek jól mutatják, hogy a díjak már rég nem kizárólag a művészi teljesítmény szimbólumai, hanem politikai és ideológiai játszmák részei is lehetnek.
Interdiszciplináris és nemzetközi díjak
A Prima Primissima Díj nemcsak a kiemelkedő művészi teljesítményt díjazza, hanem az innovációt és a társadalomformáló hatást is előtérbe helyezi. Az Esterházy Art Award kétévente fiatal alkotók munkáit emeli ki, részint nemzetközi zsűritagok bevonásával. Hasonlóan a nemzetközi beágyazottságot célozza a Leopold Bloom Díj, amely a magyar művészek határátlépési lehetőségeit segíti. A STRABAG Artaward International révén fiatal festők és grafikusok kapnak platformot regionális szinten. Ezek a díjak egyszerre támogatják a tehetségeket és reflektálnak a nemzetközi mezőben zajló változásokra.
Szakmai és alternatív elismerések
Az olyan kezdeményezések, mint a TOTalJOY-díj, más szemszögből közelítenek. Tót Endre díja a művészeti kutatásban rejlő lehetőségeket domborítja ki, miközben a kortárs szcéna kihívásaira reagál. A Kassák kortárs művészeti díj viszont az avantgárd tradíciók továbbörökítésére fókuszál innovatív kiállítási tervekkel. Az AICA-díj szigorúan szakmai alapon működik, tudatosan szembemenve a politikai érdekekkel. Az ilyen „kis díjak” gyakran nagyobb rugalmasságot képesek nyújtani a kortárs értékek felismerése és felkarolása terén.
Díjak mint rezignált szimbólumok
A díjazások történetében megjelenő „dead prizes” jelensége is érzékletes képet ad a kulturális elismerések világáról. Az Aviva-díj gyakorlatilag a magyar Turner-díjnak indult, de csupán két évet élt meg. A Deák Erika-féle ösztöndíj hasonlóképpen a felsőoktatás problémás autonómiájára mutatott rá. Legyenek kívülállók vagy befolyásos szereplők, minden díj újból és újból feltárja az elismerés mögött húzódó komplex mechanizmusokat.
Összegzés
A kortárs magyar képzőművészeti díjak rendszere bővelkedik ambivalenciákban. A csillogó pénzjutalmaktól a politikai játszmákig, az innovációs díjaktól a „dead prizes” árnyékáig mindent megtalálunk ebben a mezőben. A díjkultúra nemcsak elismeréseket oszt ki, de ideológiai és hatalmi hálókat is mozgat – miközben befolyásolja a kortárs művészet meghatározásának mikéntjét.
Forrás: hvg.hu/360/20250416_A-mu-kepzomuveszeti-dijak