Tisztánlátás vagy végjáték? A magyar burzsoázia aranykorszaka
Az utóbbi évek politikai és gazdasági cirkusza könnyen éreztetheti azt, mintha csak egy groteszk végjáték szemtanúi lennénk. Az ország elitje éppen annyira mutatja be extravaganciáját, amennyire kétségbeesetten próbálja felhasználni utolsó lehetőségeit. A milliárdokkal kistafírungozott életvitel közben a legnagyobb kérdés az marad: vajon mit hagynak hátra az utókornak? Egy börtönszárny nevét? Egy újabb, grandiózus kátyút az igazságos közélet felé vezető úton?
Felcsút példáján talán tökéletesen kirajzolódik ez a társadalmi ellentmondás. Vidáman száguldó Ferrarik, telepakolva banános joghurttal, a gazdagság abszurdáig menő groteszk lenyomatai. A nemzeti nagytőkések nagyra fújt lufija úgy tűnik, nem csak a hegyek fölött repül céltalanul, hanem társadalmi értékek és kulturális mélység nélkül is puffad tovább.
Arany vécékefék és talajmenti rongyrázás
A kisajátított milliárdok elherdálása valóságos látványossággá vált. A hegyekben gyűlő Ferrari-flotta, vagy az arany vécékefe lenyűgözhet – vagy éppen undort kelthet – a köznép között. A luxuscikkek tobzódása közben viszont a legszembetűnőbb hiány: a kultúra. A rongyrázás parádéjánál talán csak az a fájdalmasabb látvány, hogy ez a vagyon miként született és hogyan lesz a társadalmi közösből magángazdagság.
Ám ezek a milliárdosok nem luxuskastélyok díszes társalgóiban komponálják az új magyar kulturális reneszánszt – ők inkább csak bratyiznak a gazdasági elit elitjében. Botaniq Club társadalmi témáik? Bogrács receptek, a „kulturális dimenzió” helyett. Tisztán megmutatkozik: a meggazdagodás még nem garantálja a lelki vagy erkölcsi felemelkedést.
Cinikus játszmák: bérelt Ferrarik és offshore kuckók
Hogyan lopni elegánsan? Az abszurd szintjein sem kikerülhető a kérdés. Orbán Viktor veje, Tiborcz István ugyan állítja, hogy csupán „bérelte” a híres-neves Ferrarit, de a részletek már nem kerülnek nyilvánosságra. Talán az igazság – mint mindig – itt is több általánosítás mögött rejtőzik.
Eközben a magyar agóra pletykatereken született milliárdosok pontosan tudják: míg ők kastélyokat őriznek, addig az ország elveszíti a valódi értékeit. A lopott forintok és eurók ellopott jövőt jelentenek. A rossz döntések és elhalasztott lehetőségek áthatják a közélet minden szegletét, mintha egy végeláthatatlan árnyjáték részesei lennénk – bábok, akiket egy kéz irányít, divatosan, de üresen zúgnak az irányok.
Állatok, földek, problémák: A közérdek hanyatlása
Amit a nagy hentesek elvisznek, az állattenyésztők vagy a vidéki emberek sínylik meg. Említés helyett ígérgetések; cselekvés helyett hazugságok. A száj- és körömfájás elleni biztosítás hiányában vidéken csak terelés, de konkrét lépés nem történik.
Mindeközben a barnamezős beruházások, a lakóparkok, a környezeti kérdéseket félresöprő fejlesztések végleg lerombolják a társadalmi egyensúlyt. A közbeszerzések álszent osztozkodása mellett a hatóságok is nehezen lépkednek a környezeti igazságosság irányába. Egymás zsebét tömik, miközben új csúcson áll a rombolás kultúrája.
Epilóg: Üzenetet hagy az aranypók
A magyar elit most fényezi utolsó zsákmányának díszítését, még egy kis csillogás-hullám rázza a rendszert, miközben az alapok recsegnek már alatta is. Ha bármi tanulsága is lenne ennek az utolsó ámokfutásnak, hát az talán az igazságtalanság halhatatlansága: ha a föld nem is, az emlék sosem felejt.
Forrás: hvg.hu/360/20250508_hvg-Tota-W-Arpad-Szodoma-szazhusz-Ferrarija
