Bojár Gábor: A kis pártok és a választóik felelőssége
A politikai táj folyamata sokszor meglepő fordulatokat tartogat, különösen a választások idején. Az elmúlt évek tapasztalatai arra tanítanak bennünket, hogy a demokrácia normális működését nem szabad természetesnek venni. Bármely politikai párt, amely tisztában van a társadalom iránti felelősségével, nem hunyhat szemet a választások során való részvétel lehetősége előtt. De jelenleg, ahogyan Bojár Gábor fogalmaz, nem élünk normális demokráciában; a helyzet sürgősséget kíván. Választásaink sokkal inkább egy politikai szükségállapotban zajlanak, mintsem a demokratikus folyamatok természetes folyományaként.
Bojár Gábor egy tíz évvel ezelőtti tapasztalatát osztotta meg, amely a politikai képviselet gyakorlati nehézségeit tükrözi. Emlékszik, amikor az SZDSZ gazdasági vezetőjét arról faggatta, hogy miért nem tudnak egy nehezen népszerű, de az ország számára hasznos pozíciót képviselni. A válasz a politikai kultúra zárkózottságára világított rá: mindenki elsősorban a saját érdekeit helyezi előtérbe, és ritkán fordul elő, hogy a párt érdeke a nemzet érdeke elé kerüljön.
Az elmúlt időszak során néhány párt – többek között a Momentum és az MSZP – megpróbálta ezt a mintát megtörni, ám a kérdés, hogy ez elegendő-e a választások kimeneteléhez. Az áprilisi választások előtt fontos lesz leszögezni, hogy Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú döntések előtt állunk: az ország választhat, hogy az orosz politikai befolyás alá kerül-e ismét, vagy megszabadul a veszélytől.
Bojár 2016-ban fogalmazta meg a „Brexit után Huxit” elnevezésű írását, amelyben megítélte, hogy Orbán Viktor a nyugati és keleti érdekek közötti egyensúlyra törekedett. A szerző azt gondolta, hogy a rendszerváltás után Magyarországnak lehetősége van szabadon választani, de Orbán a Putyin által képviselt modell mellett döntött, ami a választással nyújtott remények ellenkezőjét hozta. A kommentár megfigyelést közvetít: Orbán politikája könnyen tudja mozgósítani választóit az oroszbarátságra, függetlenül a múlt fájdalmas emlékeitől – mint 1849 és 1956.
Az optimizmus azonban még nem tűnt el a politikai levegőből. Bojár utal olyan erőkre, amelyek talán még képesek lesznek megérinteni Orbán szavazóit is. A politikai vezetők személyisége gyakran távol áll a választók elvárásaitól, de a közös célok érdekében együttműködésre van szükség. A kérdés, amely a középpontba kerül: lehet-e új politikai irányvonalat képviselni anélkül, hogy a múlt hibáiból okulva elpasszolnánk a lehetőségeket?
A választások előtt Bojár Gábor egy fontos érvet hoz fel: nem szabad cserélni egy „öregedő diktátort” fiatalabbra, hiszen a változás nem garantálja a tilalom alá vont hatalom megszüntetését. A választási lehetőségek közül csak a „biztos rossz” és a „lehet, hogy rossz” opciók maradnak, és az utóbbit kell választani. Az új politikai generáció csak akkor nyerheti el a választók bizalmát, ha egyértelműen képviseli ezt a látszólagos magyar érdek érvényesülését az EU és Oroszország kapcsolatában.
A következő hónapok eseményei számos kérdést vetnek fel, de a kulcs nemcsak a politikai pártok, hanem a választók felelősségvállalásában is rejlik. Ez az időszak nem csupán a választásokra vonatkozik, hanem a jövőbeni politikai táj formálásának lehetőségére is.
