A vörös csillag és a Coca-Cola között – Beszélgetés Pinczehelyi Sándorral
Pinczehelyi Sándor a magyar neoavantgárd második nemzedékének kiemelkedő alakja, akinek munkácsai nemcsak a képzőművészet történetébe írtak be, hanem tanárként, galériavezetőként és kulturális közszereplőként is maradandó nyomot hagytak az elmúlt hat évtized művészeti életében. A közelgő 80. születésnapja alkalmából beszélgettünk a művészettel kapcsolatos sokszínűségéről, a Pécshez való kötődéséről és a karrierje során megélt eseményekről.
Pinczehelyi Sándor művészeti palettája tényleg rendkívül sokrétű, hagyományos festmények és rajzok mellett olyan alternatív formák is megtalálhatók, mint a fotók, objektek, zománcmunkák, land art, valamint a plakát és könyvborító design. A művész hangsúlyozza, hogy a művészeti határok nem kötöttségek, hanem lehetőségek, amelyek átjárásra és különböző stílusok ötvözésére adnak alkalmat.
Az autonóm és az alkalmazott művészetek közötti határok elmosódása meghatározta Pinczehelyi alkotói tevékenységét is. Gyakran egy festmény vagy plakát készítése során sokszor váltakoznak a műfajok, amikor egy adott gondolat más formában kaphat új életet. Ezen túlmenően az idő múlásával folyamatosan visszatér a korábbi motívumaihoz, mint például a Coca-Cola vagy a vörös csillag, amelyeket új összefüggésben és eltérő formában értelmez újra, mindezt pedig a társadalmi és politikai kontextus tükrében teszi.
A 70-es és 80-as években készült munkái, melyek ironikusan újraértelmezték a nemzeti és politikai szimbólumokat, jelentős reakciókat váltottak ki, és azóta is nagy figyelmet kapnak. A sarló-kalapács motívum például 1973-ban kezdődött, amikor fontos alkotókkal, például Maurer Dórával és Gáyor Tiborral közösen tapasztalatokat gyűjtött a cseh művészet terén, így váltak munkái jelentőségteljes politikai jelképévé a magyar művészeti tájnak.
Pinczehelyi Sándor a rendszerváltás óta nem foglalkozott politikai témákkal, ám korábbi munkáit a külföldi érdeklődés főleg a politikai felhang miatt munkásságának ikonikussá válásával érdemelte ki. Ugyanakkor érezhető benne egyfajta beletörődés is, ahogy ma nehezen talál helyet a kultúrában a fokozódó politikai feszültségek közepette.
A jövőbeni terveit illetően Pinczehelyi aktívan felsorolja a közelgő kiállításait Budapest és Pécs városában, amelyek olyan anyagokra építkeznek, amelyek az elmúlt éveket tükrözik, és amelyek a képzőművészet kérdéseit újraértelmezik. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a fiatal művésznemzedékek támogatása elengedhetetlen, hiszen a jövő kulturális életének formálói ők lesznek.
Pinczehelyi Sándor meghatározó alakja a magyar kortárs képzőművészetnek, és életműve nemcsak Pécs városára, hanem a nemzet művészeti színterére is kihatással van. Az ő története nem csupán a születésnapja körüli ünneplésről szól, hanem a művészeti identitás, a politikai diskurzus és a társadalmi változások folyamatos párbeszédéről, amely továbbra is inspirálóan hat a következő generációk számára.
