Orbán Viktor és a szabadságharc átiratának művészete
Orbán Viktor gyakorta hivatkozik az Európai Unióra, mint egy „birodalomra”, amely ellen „maroknyi magyar lázadó” tartja a frontot immár tizenöt éve. Ez a narratíva különösen a márciusi forradalom körüli megemlékezéseken kerül előtérbe, ahol megszokott retorikai eszközzé válik, hogy Brüsszelt a korábbi Moszkva helyett inkább Bécshez hasonlítja. Az analógia kétségkívül azt sugallja, hogy a magyaroknak ma is ugyanúgy harcolniuk kell a függetlenségükért, mint egykor az osztrák birodalom ellen.
Azonban a kormánypárt történelmi párhuzamai sántítanak. 1848-ban a magyarok a nyugati polgári liberális eszmék megvalósításáért küzdöttek, szembehelyezkedve nemcsak az osztrák, de az orosz elnyomással is. Ma a helyzet egészen más. A szabadság és szuverenitás fogalmát inkább belső érdekek és politikai manipulációk rekesztik ki, semmint külső elnyomó erők.
A nacionalizmus árnyoldala a magyar történelemben
Ha végigtekintünk Magyarország politikatörténetén, hasonló érvelések bukkannak fel a kiegyezést követő időszakban is. Akkoriban is a Bécshez, azaz a „birodalomhoz” való viszony dominálta a politikai diskurzust. Az elit úgy építette fel nacionalista retorikáját, hogy közben a valódi társadalmi problémákat, mint a földkérdés, a szociális jogok, az általános választójog vagy a nemzetiségi kérdés, szinte teljesen figyelmen kívül hagyták.
A nacionalizmus eredetileg liberális eszmeként indult, amely az egyenlőséget és a polgári jogokat volt hivatott erősíteni. Magyarországon azonban az elit kezében eszközzé silányult: a nemzeti identitás védelme helyett hatalomkoncentrációt és kisebbségek kizárását szolgálta. A kisebbségek mellett a magyar munkások és parasztok is a politikai részvételből kirekesztve találták magukat, miközben a nacionalista nyelvezet mögött az elit tovább növelte hatalmát és befolyását.
A múlt árnyai a jelen politikájában
A mai magyar politikai életben ezek az érvek új életre kelnek. A szimbolika fontosabbá válik, mint a valós problémák megoldása. A lakosság tényleges gondjai, mint a megélhetési nehézségek, a társadalmi igazságtalanságok vagy az oktatási és egészségügyi rendszerek problémái háttérbe szorulnak, miközben a hatalomgyakorlók a múlt idealizált képeit formálják saját céljaik szolgálatába.
A birodalomellenes retorika, amely 1848 hősies képével próbálja legitimálni a mai kormánypolitikát, nem áll össze. Az unió elleni „harc” nem liberális eszméket képvisel, nem polgári egyenlőséget szorgalmaz, hanem egy mélyen polarizált narratívát épít, amely a hatalom megtartását szolgálja. Az 1848-as párhuzam inkább eszköz, mintsem történelmi mantra.
Forrás: hvg.hu/360/20250317_1848-ota-voltak-kiserletek-a-szabadsagharc-elteritesere-Orban-viszi-a-primet
