A populizmus ereje: vágyak és jelentés a racionalitás helyett
A politikai ideológiák színpadán régóta zajlik a küzdelem a progresszív racionalitás és a populista impulzivitás között. Miközben az úgynevezett progresszív oldal mér, kalkulál, szakpolitikák zsákjában turkál, a populisták egészen más nyelvet beszélnek. Nem statisztikai adatokkal és precíz tervrajzokkal próbálnak meggyőzni, hanem érzelmekkel, jelentést kínálva a bizonytalanság tengere fölött hánykolódó emberek számára. A kérdés nem az, hogy ezek az érzelmi hullámok hogyan lesznek úrrá az érveken, hanem az, hogy miért találják otthonukat sokan ebben az érzelemvezérelt térben.
Saint-Exupéry szavai tökéletesen megfogalmazzák a problémát: a progresszívek ma már nem néznek a tengerre. Faággal, szerszámokkal foglalatoskodnak, de a végtelenség iránti vágy látszólag kiveszett belőlük. Ezzel szemben a populisták, akikről gyakran gondoljuk, hogy csak a felszínen kapálóznak demagóg szólamokkal, valójában mélyen rezonálnak azokkal az egzisztenciális kérdésekkel, amelyek milliók mindennapjait áthatják. Gondoskodnak arról, hogy az emberek ne csak a politikát, hanem saját helyüket is megértsék ebben a világban.
Donald Trump és a populizmus narratívája
A populizmus egyik prominens alakja, Donald Trump, diktálja ennek a narratívának az irányát, miközben követői, mint Orbán Viktor és Giorgia Meloni, a saját országaikban szabják át ezt az üzenetet. Orbán lelkesedése, Meloni időszakos távolságtartása mind azt mutatja, hogy a populista világkép nem egységes, de összességében erőteljes. Az emberek nem azért azonosulnak ezekkel a politikusokkal, mert elhiszik minden szavukat, hanem azért, mert a populizmus valami ennél sokkal mélyebbet kínál: egy helyet, ahol otthon érzik magukat.
Nem a botrányok miatt nyernek
Nem a populista botrányok állnak ezeknek a politikai sikereknek a középpontjában, hanem a politikai racionalitás lecserélése egy sokkal erőteljesebb ajánlatra. Az „otthonra lelsz” mítoszának építése olyan vallási hevülettel történik, amely természetesen mellőzi a programokat és a szakpolitikákat. Ennek köszönhetően a populisták kitöltenek egy olyan űrt, amelyet a progresszívek észre sem vesznek, hogy hagytak maguk után.
A mesterséges intelligencia és az emberi bizalom
Az alattomos technológiai vakvágányok között megbújik a mesterséges intelligencia is, amelybe a felhasználók gyakran kritikátlan bizalommal vetik magukat. Az ausztrál kutatók szerint az, hogy valaki érti-e az MI működését, jelentős különbséget tesz abban, hogy vakon követi-e az általa generált „tényeket”. Ebben a kontextusban is felsejlik a populizmus egy fontos vonása: az emberek vágya, hogy egyszerű, közérthető válaszokat kapjanak. A technológia mögött rejtőző szoftverek épp ezt a vágyat manipulálják, minimális emberi megértést tárva fel ezzel szemben.
Minőségi éhezés: a társadalmi válság arca
A populista narratíva a mindennapi kenyér és krumpli nyomorának kezelését is ígéretesen felöleli, még úgy is, hogy azok az állami „szabályozások”, mint az árrésstop, nullához közelítik a tényleges eredményeket. Magyarországon tíz éven belül minden második fiatal túlsúlyos lehet, miközben az infláció és a társadalmi nyomor kiszorítja a minőséget az étrendből. A populisták retorikája ezt is kihasználja: ők nem árakról beszélnek, hanem arról, hogy az emberek újra az irányításuk alá vonhatják az életüket, még ha az illúzió is marad csupán.
Konklúzió helyett: az érzelem diadala
A populisták diadalmenete nem az emberek kiismerhetőségének bizonyítéka, hanem annak, hogy a hétköznapjainkat formáló válságok mind egy valamit keresnek: jelentést. A politikai racionalitás helyére lépő érzelmi közösség sokkal hatékonyabbnak látszik a tömeg megragadásában, mint bármilyen gondosan előkészített szakpolitikai javaslat. A „hajó” megépítéséhez szükséges vágyat, úgy tűnik, csak ők értik igazán.
Forrás: hvg.hu/360/20250325_Dessewffy-Tibor-politika-populistak-progresszivok-szorongasmenedzsment-velemeny
