A Bevállalja? Jelenség: Érzéketlenség és Sztárcsinálás
Két évtizede futott Csernus Imre, az ország legfelismerhetőbb pszichiáterének beszélgetős műsora, amelynek mai visszacsengése minden, csak nem kellemes. Az, hogy ezen a platformon, a reflektorfény vakító sugarában került feldolgozásra Simek Kitty tragikus története, ma is heves érzelmeket vált ki – szinte senki sem marad közömbös. Csernus konfrontatív stílusa az elméletileg terápiás környezetként bemutatott műsort inkább gladiátorjátékhoz hasonlóvá alakította, amely talán inkább szórakoztatni akart, mint gyógyítani.
Trauma a Képernyőkön: Simek Kitty Története
A tévéműsor egyik legismertebb pillanata Simek Kittyvel, egy fiatalkorú tinédzserrel történt, aki rettenetes körülmények között végzett erőszakos nevelőapjával. A trauma és szorongás filmvászonra vetítése helyett azonban a fiatal lányt érzelmileg és erkölcsileg terrorizálták. Egy terhes tinédzsert babaszereppel alázni és élete döntésein ítélkezni nemcsak szakmai félrelépés, hanem erkölcsi groteszkség – mindez a tévénézési statisztikák oltárán áldozva fel a pszichológiai etikát.
Csernus Imre: Szórakoztatás vagy Terápia?
Csernus Imre azóta is megosztó személyiség, Facebook-oldalának immáron közel negyedmillió követője van, de nem elhanyagolható, hogy sokszor harsány stílusa széstadóbb, mintsem segítő jellegű. Egykori rajongói úgy emlékezhetnek vissza „terápiás” módszereire, mint amelyek inkább félelmet és ítéletet gerjesztettek, semmint valódi megértést. Emlékezetes maradt az a pillanat, amikor Gulyás Márton egy interjú során próbálta előhozni a Simek Kitty-jelenetet, amelyet Csernus egyszerűen elhallgatott, és feldúltan félbeszakította a párbeszédet.
A Magyar Társadalom Tükre
Szél Dávid pszichológus szerint a műsor óriási társadalmi érdeklődése nem csupán Csernus személyiségéből, hanem a magyar közönség sajátosságaiból fakadt. A társadalom hajlamos az ítélkezésre és az empátia hiányára – a szolidaritás helyett az áldozathibáztatás uralja a közbeszédet, aminek a Bevállalja? tökéletes táptalaja volt. Megannyi kérdés vetődött fel: miért tett valaki így vagy úgy? Miért ment oda, miért csinálta? Az alkotók okosan játszottak a társadalmi hajlamok szálaival, miközben a pszichológiai felelősséget figyelmen kívül hagyták.
Konzekvencia Nélkül? A Műsor Öröksége
Az ilyen programok öröksége egy komoly figyelmeztetés arra, hogy a közönség kiváltképpen fogékony a szenzációra, a média pedig erre könyörtelenül rájátszik. Mára világossá vált, hogy az efféle kezdeményezések nem képesek valódi terápiás segítséget nyújtani, viszont mély sebeket hagynak azok életében, akik a műsor tárgyává válnak. Csernus célja azonban nem a gyógyítás volt, hanem a figyelem megszerzése – az általa produkált konfrontáció és sokk ugyanis eladható volt és ma is az.
Tanulság vagy Újabb Figyelmeztetés?
E történet pontos árnyalatait tovább boncolgatva a társadalom és a média kapcsolatáról, valamint a hiányos pszichológiai etikáról érdemes értekezni, de talán a legfontosabb számot vetni azzal: meddig mehet el a média az igazság, az etika és a tudomány között érzéketlenül lavírozva?
