Elköltött milliárdok és az álszent sportnemzet-koncepció
A magyar társadalom sporttal kapcsolatos valódi helyzete kíméletlen ellentmondást tár elénk. Az utóbbi másfél évtizedben az állami forrásokból bőven locsolták az élsportot, a látványos létesítményeiket és neves eseményeiket, miközben a hétköznapi emberek sportolási szokásai változatlanul siralmas képet mutatnak. A sport és a testmozgás napjainkban is a magyar felnőttek csupán töredékének életében kap helyet. A kimutatások szerint a lakosság több mint fele soha nem sportol, és közel ötöde semmilyen testmozgást nem végez. Ez a helyzet a szó szoros értelmében stagnál, hiába ömlenek milliárdok a „sportnemzet” hamis illúziójának fenntartásába.
A szabadidősport perifériára szorítása
A sportfinanszírozás eltorzult prioritásai jól láthatóan nem a hétköznapi emberek mozgásának ösztönzésére irányulnak. A szabadidősport támogatása a teljes költségvetési keret elenyésző részét, mindössze 5 százalékot kapott az elmúlt évtizedben. A döntéshozók továbbra is az élsport fölé helyezték a reflektorfényt, abban a naiv és idejétmúlt hitben, hogy a sikeres sportolók majd automatikusan lelkesedést váltanak ki a lakosságban a rendszeres testmozgás iránt. Már régóta tudjuk, hogy ez a megközelítés téves, sőt kontraproduktív: a társadalom nagyobb csoportjai egyáltalán nem érzik magukat megszólítva.
Horrorisztikus adatok a magyarok mozgási szokásairól
A valóság ennél lesújtóbb. Az Eurobarometer 2022-es adatai szerint Magyarországon a 15 év felettiek mindössze 26%-a sportol legalább hetente egyszer. Emellett az Aktív életmód kutatás szerint 55%-uk egyáltalán nem végez sporttevékenységet, 19%-uk pedig még általános testmozgást sem. Azok, akik rendszeresen mozognak, jellemzően fiatalok, férfiak és jobb anyagi helyzetben élők, míg az inaktív rétegek között sok az idősebb, alacsonyabb végzettségű és anyagi nehézségekkel küzdő ember.
Miért nem sportolnak a magyarok?
A kérdés egyszerűbb, mint hinnénk. A válaszadók körében a leggyakoribb indok egyszerűen a „nincs kedvem”. Ez a hajmeresztően közönyös hozzáállás az állami politika kudarcának tükörképe, amely sem infrastruktúrával, sem motivációval nem tudott hatni a lakosságra. A vidéki településeken, főleg falvakban élők ugyan valamelyest jobban teljesítenek az „egyéb testmozgások” – például kertészkedés vagy biciklizés – terén, de ezek kényszerből fakadnak, nem tudatos választásokból. Ez nem sportnemzetet, hanem a szükség diktálta aktivitást mutat.
Hamis piramis: a sportrendszer alapvető tévedése
Dóczi Tamás sportszociológus világosan rávilágít arra a sztereotípiára, amely szerint a sportot egy piramisként kell elképzelni: széles alapokon, tömegekből kiemelkedő csúcsteljesítményekkel. Valójában ez a modell nem működik, mert a szabadidősport pont az ellenkező irányban növekszik: egyre több, életük végéig aktív embert vonz, ha őket a kezdetekkor megfelelően inspirálják. A magyar sportrendszer azonban képtelen volt ezen a téren érdemleges áttörést hozni – az élsport sikerei sem hoztak tömeges fellendülést a lakossági sportolásban.
A 24. óra árnyékában
Míg a világ más részein komolyan veszik az egészséges életmód és a fizikai aktivitás fontosságát, Magyarország még mindig a sportolást luxusként vagy büntetésként kezeli. Az aktív életmód hiánya hosszú távú egészségügyi problémák súlyosbodásához vezethet. Bár nem késő változtatni, ebben a hozzáállásban és rendszerben már szinte az utolsó pillanatban vagyunk. A törések nyilvánvalóak, és az, hogy ezt nem vesszük észre, vagy nem akarjuk orvosolni, riasztóan felelőtlen.
Forrás: hvg.hu/360/20250315_hvg-es-megsem-mozog-magyarok-sport-nem-sportolnak-tornaora-sportnemzet-elsport
